
Ahogy közeledik az év vége, csokorba szedtük, hogy mi mindent értünk el a felhasználóinkkal együtt ebben az esztendőben.
Nem csupán azért vagyunk büszkék, mert a rendszer technikailag stabilan működött, hanem mert rengeteg praxisban láttunk valódi változást: gördülékenyebb adminisztrációt, gyorsabb betegellátást, jobb átláthatóságot, nyugodtabb légkört és elégedettebb pácienseket.
Egy kis történet — praxis, aminek a működését teljesen átalakítottuk
Egy gyermek háziorvosi rendelő, tavaly decemberben váltott NetDoktorra, és mára sikerült teljesen átalakítaniuk a praxis működését. Az első hetekben rengeteg kérdésük volt, a kijelölt kapcsolattartójukkal szinte napi kapcsolatban voltak, de ahogy ráéreztek a szoftver működési logikájára, egyre gördülékenyebbé váltak a rendelések. A Kommunikációs modul bevezetésével párhuzamosan a Praxis weboldalt is létrehozták, és kampányt indítottak a szülők felé az applikáció letöltésére. Néhány hónap alatt a telefonhívások száma megfeleződött. Magdi néni, a praxis asszisztense néhány hónapja azzal kereste meg a kollégánkat, hogy az egyik kis páciensüknek lejárt a szakorvosi javaslata, és nem tudja, hogyan kell rögzíteni az újat. Amikor a munkatársunk megmutatta neki, hogy nem kell kézzel felvinni, mert a program a háttérben automatikusan letölti az EESZT-ből és frissíti a lejárati dátumot, akkor azt mondta, „Nem is értem, miért nem jöttünk át hamarabb — micsoda könnyebbség!”
Mi volt a kedvenc pillanatunk idén?
Számunkra az volt a legjobb érzés, hogy sikerült a lassulásokat kiiktatni, és a stabilitást növelni. A leginkább motiváló, amikor egy-egy „igen, ez sokat segített”, vagy „végre gördülékeny” visszajelzés érkezik a felhasználóktól.
Hiszünk benne, hogy amit alkotunk, nem csak kód és modulok — hanem a praxisok dolgozóinak és pácienseinek a mindennapjait megkönnyítő szolgáltatás.
Mit tartogat számunkra a következő év?
Ígérjük, hogy nem állunk meg — a jövőben is azon dolgozunk, hogy:
- a NetDoktor szolgáltatásai még gördülékenyebbek, stabilabbak legyenek,
- a felhasználói élmény javuljon,
- a praxisok adminisztrációját, páciensekhez való viszonyát még hatékonyabbá tegyük,
- és ha szükséges — mindig ott legyünk támogatásként.
Szeretnénk, ha 2026 is a közös sikerek, és az elégedett páciensek éve lenne — Önökkel és Önökért!
Békés, eredményekben gazdag ünnepeket és sikeres új évet kívánunk!
További Blog





