Fókuszban a járványok megelőzése

Fókuszban a járványok megelőzése

A védőoltások tették lehetővé, hogy számos fertőző betegség mára szinte teljesen feledésbe merüljön. Ma már sokan jobban félnek a védőoltások esetleges mellékhatásaitól, mint magától az oltások által megelőzhető fertőző betegségektől, és ezen a koronavírus járvány sem segített, sőt talán még többen lettek oltásellenesek. Az egészségügyben dolgozók közül sokan érzik úgy, hogy az évtizedes múlttal rendelkező kötelező oltási program is veszélyben van. Egyre nehezebb teljesíteni a megelőzéshez szükséges átoltottsági arányt.

A jelenség a világ más fejlett országaiban ugyanígy megfigyelhető. Ennek következménye, hogy újra felbukkannak olyan fertőző betegségek, melyek a klasszikus védőoltásokkal megelőzhetők lennének. Így fordulhatott elő, hogy 2025. februárjában tíz év után először okozott halálesetet a kanyaró az Egyesült Államokban. Az áldozat egy oltatlan, iskoláskorú gyermek. Texasban jelenleg egy olyan betegség terjed, amelyet korábban lényegében teljesen kiszorítottak Amerikából.

Az egészségügyi dolgozókra nehezedő többletfeladat lett a lakosság folyamatos tájékoztatása a védőoltások szükségességéről.

Ezért a 31. Országos Védőoltási Továbbképző Tanfolyam (2025. április 3-5.) kiemelt témái között az oltási kampányok és oltás ajánlások is szerepelni fognak.A DeriCom lehetőséget kapott az érdeklődőkkel megismertetni, hogy egy korszerű háziorvosi szoftver milyen lehetőségeket kínál ezeken a területeken.

Az oltási kampány szervezésében a NetDoktor számos hasznos segítséget nyújt.

Csoportos e-mail értesítő

A támogatott korcsoportba, vagy kockázati csoportba tartozó bejelentett biztosítottakat a szoftver adatbázisából könnyen le lehet válogatni, és az érintettek számára a védőoltással kapcsolatos értesítő csoportos e-mailben is kiküldhető. A csoportos üzenetküldés a NetDoktor Kommunikációs modul használatával egyszerűen megoldható. Az értesítésekhez beépített sablonok állnak a felhasználók rendelkezésére.

Hozzájáruló nyilatkozatok kezelése

A NetDoktor Orvos applikáció szkennelő és aláírás funkciója hatékonyan támogatja a nyilatkozatok kezelését. A dokumentumtárba elmentett nyilatkozatok bármikor előhívhatók. Visszakeresésük gyors és egyszerű.

A NetDoktor Orvos applikáció a Google Play áruházból, a Huawei App Gallery-ből illetve az App Store-ból ingyenesen letölthető.

NetDoktor Orvos applikáció felhasználói kézikönyv >>>

Online időpontfoglalás

Az oltás lebonyolításának a megszervezésében hasznos segítséget jelent az időpontfoglalások automatizált kezelése. Az online időpontfoglalás nem csak a praxis dolgozói számára könnyíti meg a betegellátás menetét, de a páciensek számára is kényelmessebbé teszi a bejelentkezést.  A páciensek az ingyenes NetDoktor Páciens applikáción keresztül online tudnak időpontot foglalni.

Az előjegyzés alapfeltétele, hogy a praxis naptára, rendelési ideje legyen megfelelően beállítva. Erre a Beállításokon belül a Naptár alapadatok menüben van lehetőség. A naptárban a létrehozott előjegyzési időszakhoz tevékenységeket, kategóriákat lehet megadni. Így meg lehet határozni, hogy a páciensek az adott időszakokban például csak oltásra foglalhatnak időpontot.

Ha valamilyen ok miatt az orvos mégsem fogad az adott időpontban beteget, lehetősége van törölni az előjegyzést. A törléssel egyidejűleg a beteg is automatikusan értesítést kap a mobilkészüléskére, és lehetősége van másik időpontot választani. Ugyan ez fordítva is érvényes.

A NetDoktor Páciens applikáció számos más funkcióval is rendelkezik, melyek mind hasznos segítséget jelentenek az orvos- páciens közötti kapcsolattartásban.

Az ingyenes applikáció letöltésére és használatára csoportos emailben is felkérheti a pácienseit. Az alkalmazás letöltéséről és a regisztráció menetéről készült felhasználói segédlet alapján bárki könnyen aktiválni tudja az applikációt.

NetDoktor Páciens applikáció felhasználói kézikönyv >>>

Ha Ön is szeretne egy olyan medikai szoftvert, amely az egészségügyi ellátást a legmodernebb technológia segítségével támogatja, és hatékony megoldást kínál a napi feladatok kezelésére, ne habozzon kapcsolatba lépni velünk! Cégünk személyre szabott megoldásokat kínál, amelyek segítenek az orvosi gyakorlatok és rendelők munkájának egyszerűsítésében, miközben biztosítják a legjobb orvosi eredményeket és a páciensbiztonságot.

További Blog

Váltson NetDoktorra!

Kérje kötelezettségmentes, ingyenes bemutatónkat.
Maximális támogatással!