Igazolás az ingyen jogsihoz

Igazolás az ingyen jogsihoz

Január elején vált ismertté a medikai szoftverfejlesztők számára, hogy a B300-as jelentésben kell a adatot szolgáltatni a  háziorvosoknak a köznevelésben vagy szakképzésben tanulmányokat folytató középiskolások körében végzett gépjármű-vezetői alkalmassági vizsgálatokról. A változtatásra azért volt szükség, mert 2025-től ezeket a vizsgálatokat a NEAK finanszírozza. Vagyis az egészségügyi szolgáltató nem kérhet térítési díjat a vizsgált személytől.

Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításának értelmében a finanszírozás fedezete az Indikátorrendszer finanszírozás és teljesítményfinanszírozás előirányzat.  Azonban ezen a soron a 2025-re jóváhagyott összeg 27 105,3 millió forint, vagyis ugyan annyi, mint a 2024-es előirányzat. Az egészségügyért felelős államtitkár a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetőjének ígéretet tett, hogy a szükséges forrásokat pótolni fogják az indikátorkasszába.

A változással kapcsolatosan más probléma is felmerült. Az egészségügyi szolgáltatóknak nem áll módjában ellenőrizni, hogy az adott személy valóban jogosult-e a térítésmentes vizsgálatra. Ezért új funkcióval bővül a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, a KRÉTA.  Azok a köznevelésben vagy szakképzésben tanulmányokat folytató középiskolások jogosultak a díjmentes gépjármű-vezetői alkalmassági vizsgálatra, akik megkezdték a KRÉTA rendszerben a "B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges programot. Ezek a tanulók a KRÉTA rendszerből tudják letölteni azt a tanúsítványt, mely igazolja, hogy jogosultak az ingyenes alkalmassági vizsgálatra. FONTOS: Kizárólag ez a tanúsítvány alkalmas a jogosultság igazolására. Az igazolást a háziorvosnak meg kell őriznie, hogy bizonyítani tudja a NEAK felé a finanszírozás igénylésének jogosságát, amennyiben ellenőrzésre kerül sor.  Minden igazoláson található egy dinamikus QR kód, ami lehetővé teszi annak ellenőrzését. A QR-kóddal leolvasható információk naprakészek.  A KRÉTA új funkciója a BM tájékoztatása szerint 2025. január 23-tól használható. Az azt megelőzően törtönt vizsgálatok esetén a jogosultság igazolására bármilyen egyéb, az iskola által erre a célra kiállított igazolás elfogadható.

A 2025. januárban elvégzett vizsgálatokat a februári jelentési időszakban, vagyis február 5. munkanapjáig kell beküldeni a B300-as jelentésen keresztül. A vizsgálat kódja ’HO100’, melyet a B312 adatsorban az OENO kód adatmezőben kell megjeleníteni. Beküldés előtt mindenképp érdemes ellenőrizni, hogy a jelentést a medikai szoftver megfelelően állította össze.

A NetDoktoron a szükséges módosítások átvezetése megtörtént. A NetDoktor online működésének köszönhetően a program új verziójának használatához a felhasználóknak nem kell szoftvert frissíteniük. A program megnyitását követően a felhasználók mindig az aktuálisan legfrissebb verzióval dolgozhatnak.

Ha Ön is szeretne egy olyan medikai szoftvert, amely az egészségügyi ellátást a legmodernebb technológia segítségével támogatja, és hatékony megoldást kínál a napi feladatok kezelésére, ne habozzon kapcsolatba lépni velünk! Cégünk személyre szabott megoldásokat kínál, amelyek segítenek az orvosi gyakorlatok és rendelők munkájának egyszerűsítésében, miközben biztosítják a legjobb orvosi eredményeket és a páciensbiztonságot.

További Blog

Váltson NetDoktorra!

Kérje kötelezettségmentes, ingyenes bemutatónkat.
Maximális támogatással!