Összegyűjtöttünk számos információt azoknak az egészségügyi szolgáltatóknak, akiket érint a KATA szabályainak a módosítása.
A MOK felmérése szerint az orvosok több mint fele katás vállalkozóként is dolgozik. Mellettük számos szakdolgozó is vállal katásként másod illetve harmad állást. A szakember hiánnyal küszködő ágazat ugyanis csak ilyen formában működtethető. Szakértők attól tartanak, hogy most, amikor már így is egyre nehezebb megfelelő ellátáshoz jutni, mert kórházi osztályok zárnak be, és szakellátások működnek csökkentett kapacitással, a kata szabályok szigorítása tovább fogja rontani a helyzetet.
Azok, akik kiszorulnak a katások közül, választhatják egyéni vállalkozóként az átalányadózást, cégként pedig a kisvállalati adózást. Ha új céget hoznak létre, akkor a szokásos bejelentési kötelezettségek mellett, számos egyéb feladattal is számolniuk kell.
Egészségügyi szolgáltatás nyújtása kizárólag működési engedély birtokában lehetséges. Az engedély kiadása jogszabályban meghatározott feltételekhez kötött. Ezek egyike, hogy a kérelmezőnek rendelkeznie kell felelősségbiztosítással.
Miután az illetékes egészségügyi államigazgatási szerv kiadja a működési engedélyt, az új szolgáltató bekerül az ÁNTSZ adatbázisába, és megkapja az új intézmény azonosító kódját.
Ezután lehet megkezdeni az eKapus regisztrációt az EESZT rendszerébe. Az elektronikusan kitöltött nyilatkozatból generált dokumentumot a kötelező mellékletekkel (aláírási címpéldány, cégkivonat) el kell postázni az Országos Kórházi Főigazgatóságnak.
Miután az EESZT illetékesei ellenőrizték, és jóváhagyták a csatlakozási kérelmet kezdődhet csak meg a műszaki csatlakozás. NetDoktor felhasználók esetében ezt a részt a szoftverszállító, DeriCom Kft végzi.
Mivel a szeptember elsejével élesedő új kata szabályozásról ez év júliusában döntött a kormány, így az érintett vállalkozásoknak csak néhány hét áll a rendelkezésükre, hogy a szükséges lépéseket megtegyék. Az engedélyhez kötött tevékenységet végző vállalkozásokra, amennyiben új cégformát választanak, plusz feladatok is hárulnak, amire nem biztos, hogy elegendő lesz a jogszabály életbelépéséig hátralévő idő.