Öt éves a NetDoktor

Öt éves a NetDoktor

Kevés olyan szoftverfejlesztő cég van ma a hazai piacon, amely elmondhatja magáról, hogy a gyökerei több, mint 30 évre nyúlnak vissza. A DeriCom egyike ezen keveseknek.

A DeriCom három évtizedes tapasztalataira alapozva kezdett neki egy, a kor kihívásaihoz jobban alkalmazkodó új szoftver fejlesztésének, amit  NetDoktor néven 2017-ben, az EESZT-vel egyidőben indított el. Az azóta eltelt öt évben a NetDoktor egy komplex rendszerré nőtte ki magát. Maga a szoftver számos modullal és funkcióval bővült, számos okos eszközzel képes kommunikálni és számos külső rendszerrel lett összekapcsolva. Folyamatosan monitorozza a berögzített adatokat, és ha kötelező valamely központi rendszer felé továbbítani őket, akkor automatikusan feltölti azokat, kiiktatva ezzel az ismételt adatrögzítéseket. (Például, ha a páciens vizsgálata során megállapított betegség fertőző betegségnek minősül, akkor az EESZT mellett az NNK által üzemeltetett OSZIR Járványügyi alrendszere felé is jelentést küld.)

A fejlesztések motorja részben az automatizálás, részben a mesterséges inteligencia térnyerése, részben pedig az EESZT folyamatos bővülése. A gyorsan változó jogszabályi környezethez az online alapon működő informatikai rendszerek jobban tudnak alkalmazkodni, mivel ezek esetén nincs szükség a felhasználó részéről lefrissíteni a programot ahhoz, hogy egy változtatás implementálva legyen a szoftverben. A NetDoktor használata során nincs szükség az időt rabló verzió-frissítésekkel vesződni.

A koronavírus járvány kirobbanásakor számos olyan új funkcióval bővült a rendszer, melyek a telemedicinális ellátást hatékonyan képesek támogatni. Elindult a NetDoktor Páciens applikáció, majd a lakossági szolgáltatások a praxis weboldalról is elérhetővé váltak. Ezzel számos személyes találkozást nem igénylő feladat – gyógyszerfelírási igény, leletküldés, stb. - átkerült egy zárt csatornás online rendszerbe. A NetDoktor Orvos applikáció szkenner és szövegfelismerő funkciója számos ponton tette gyorsabbá a betegellátás folyamatát.

A veszélyhelyzet kihirdetésével ugrásszerűen megnőtt az online elérhető rendszerek iránti igény. Jelentős számú praxis számára kellett rövid idő alatt biztosítani a NetDoktorra való átállás lehetőségét. Mára már több mint 1100 praxisban működik a NetDoktor. Az elmúlt évek gyors fejlesztési tempója után a hangsúly áthelyeződött a rendszer konszolidációjára. A szerver kapacitás kibővült, és a program átstruktúrálásával az adatcsere gyorsabbá vált.

A NetDoktor folyamatosan bővül az egyes szakorvosi területeket kiszolgáló új funkciókkal. A plasztikai sebészet, az esztétikai ellátás, a nőgyógyászat, fogászat, szemészet, pszichiátria, bőrgyógyászat ill. az informatikai szempontból általános szakmák területén (pl. belgyógyászat, diabetológia, endokrinológia, kardiológia, urológia, stb.) már teljes körű szolgáltatással bír.

Egyre többen szavaznak bizalmat a NetDoktornak. A NetDoktor sikere annak a több száz netdoktorosnak a sikere is, akik hozzájárultak a rendszer fejlesztéséhez. A DeriCom nem csak szoftvert fejleszt, hanem közösséget is épít, amihez orvos és páciens oldalról bárki csatlakozhat.

 

További Blog

Váltson NetDoktorra!

Kérje kötelezettségmentes, ingyenes bemutatónkat.
Maximális támogatással!