Praxisközösségi teljesítmények lekérdezése

Praxisközösségi teljesítmények lekérdezése

Közeleg a szoros praxisközösségekben végzett tevékenységekről szóló, következő negyedéves beszámoló beadásának határideje. De ezt megelőzően még egy másik fontos felhívásnak is eleget kell tenniük a konzorciumvezetőknek. 2022. szeptember 30-ig ki kell tölteniük, majd cégszerűen alá kell írniuk és el kell postázniuk egy nyilatkozatot a praxiskezelő OKFŐ részére. Ez a dokumentum szolgál arra, hogy a konzorciumvezető megnevezze azt a személyt, aki a praxisközösséghez tartozó összes praxis teljesítését egyenként, vagy összesítve le tudja kérni az Ágazati Portál ezen célra létrehozott felületén.

Miután 2022. február közepétől kötelező a praxisközösségi tevékenységekről adatot szolgáltatni az EESZT felé, így rendelkezésre áll egy olyan központi adatbázis, amibe minden szoros praxisközösségben részt vevő praxis teljesítményének szerepelnie kell. Ahhoz, hogy ennek a kötelezettségnek a praxis eleget tudjon tenni, szükséges a praxisközösség ötjegyű kódját berögzíteni az orvosi programba. Ez az az azonosító, amit az OKFŐ a praxisközösségek nyilvántartásba vételi igazolásával egyidejűleg küldött meg a praxisközösségi vezetők számára.

A NetDoktorban működik egy lekérdezés a praxisközösségi statisztikák menüben, ami egyértelműen megmutatja, hogy melyek azok a tevékenységek, amik “EESZT-be küldött” illetve “EESZT-be nem küldött” státuszúak. Ha az OKFŐ által megadott listán szereplő tevékenységről nem történt adatfeltöltés, annak az az oka, hogy a praxis ötjegyű praxisközösségi azonosítója nincs feltöltve a rendszerbe.

Az EESZT Ágazati Portálján keresztül elérhető visszamutató felületen nem csak a konzorcium vezető, hanem a praxisközösségi tagok is le tudják kérdezni a saját elvégzett tevékenységük adatait.  A funkció használatához jogosultság szükséges. Ezt a jogosultságot a praxis Intézményi Jogosultság Adminisztrátora tudja beállítani. Ezt úgy tudja megtenni, hogy belép az EESZT Ágazati Portál-ra, majd pedig a VMÁTRIX-ban felveszi az érintett felhasználó(k) számára a „PRAXISKOZOSSEG” jogosultságot (is).

FIGYELEM: Októbertől új tevékenységekkel bővül a praxisközösségekben elszámolható szakmai tevékenységek köre.

A praxiskezelő (OKFŐ) elszámolhatóvá tette a házi gyermekorvosi és vegyes háziorvosi praxisokban a hirtelen csecsemőhalál szindróma (SIDS) prevenciót. Minden ilyen medikai szoftverben dokumentált edukáció 5 pontot jelent. Ugyanezen praxisokban elszámolhatóvá válnak a 6-18 éves korosztályban klinikailag releváns okból (palpitatió, syncope) végzett rendelői 12 csatornás EKG vizsgálatok, amennyiben a vizsgálat eredménye medikai szoftverben rögzítésre kerül. Ez a tevékenység 4 praxisközösségi pontot ér. A diabeteses láb vizsgálata és a NT-ProBNP (POCT) szintén újak a szoros praxisközösségek számára ajánlott tevékenységek listáján. Ezek a vizsgálatok valamennyi háziorvosi praxis esetén elszámolhatók, amennyiben megfelelően vannak dokumentálva. A diabeteses láb vizsgálata 8 pontot, a NT-ProBNP 10 pontot jelent a praxisok számára.

A NetDoktorba számos olyan megoldás került beépítésre, melyek segítik a praxisközösségi tevékenységet.

A vizsgálatok menüpontban, a Fiziológia vagy a Műszeres vizsgálatok listájában külön jelölésre kerültek azok a tevékenységek, melyek praxisközösségi pontot érnek. A felhasználó a listából könnyen ki tudja választani azokat, melyekhez adatot kíván felvenni.

Ha Ön is szeretne egy olyan szoftverrel dolgozni, ami a praxisközösségi munkát maximálisan támogatja, kérje ajánlatunkat!

További Blog

Váltson NetDoktorra!

Kérje kötelezettségmentes, ingyenes bemutatónkat.
Maximális támogatással!