Mely készítmények rendelhetők szakorvosi javaslat alapján?
Azt, hogy mely készítmények rendelhetők szakorvosi javaslat alapján, azt a készítmény forgalomba hozatalakor a hatóságok döntik el. Ezeknek a készítményeknek a rendeléséhez vagy a javaslat kiadásához az orvosnak az adott készítmény/segédeszköz alkalmazási területén szakorvosi végzettséggel kell rendelkeznie.
Mivel a betegellátás során a leggyakrabban előforduló feladatok egyike a gyógyszerfelírás, ezért a NetDoktorban különböző színeket használunk a gyógyszertörzsön belül. A gyári készítmények listájában azokat a gyógyszereket, melyek nincsenek forgalomban, halvány szürke színnel jelöljük. A vény nélkül kapható szerek sötét szürke színűek, míg a vénykötelesek feketék. A bordó szín jelentése, hogy az adott gyógyszer csak szakorvosi javaslat esetén írható, míg a kék arra hívja fel a figyelmet, hogy azt csak szakorvos által rendelhető. A félkövér betűtípussal szereplő készítmények közgyógy igazolásra, Eü emelt illetve Eü kiemelt támogatási jogcímmel is felírhatók.
Szakorvosi javaslat alapján történő gyógyszerrendeléskor a vényen szereplő adatok között fel kell tüntetni a javaslatot kiállító szakorvos pecsétszámát, illetve a javaslat kiállításának dátumát is.
A szakorvosi javaslatok letöltése az EESZT-ből
A szakorvosi javaslatokat a 39/2016. (XII. 21.) EMMI rendelet alapján kötelező elektronikus adatként továbbítani az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT). A NetDoktor letölti az EESZT rendszerébe szabályosan, szakorvosi javaslat feltöltése útján keletkezett EHR dokumentumokat külön a gyógyszer, külön a gyógyászati segédeszköz rendeléshez. A letöltésükhöz EESZT kapcsolat szükséges. FIGYELEM! A szakorvosi javaslatokat két helyen is le lehet tölteni a NetDoktorba. Alapesetben az EESZT eLelet moduljába, de ha a páciens dokumentumai között "kék" sorszínnel kiemelve megtaláljuk, akkor itt is letölthetjük. Csak ezután jelenik meg a gyógyszer felírásnál a "Szakorvosi javaslatok" gomb megnyomásakor. Amennyiben már létezett is ilyen javaslattal felvitt állandó gyógyszer vagy a napi listában már szerepel, akkor annak lejárati dátumát automatikusan meg is hosszabbítja a program.
Amennyiben új a javaslat, akkor lehetőség van egy ajánlott készítmény (ha van ilyen a szakorvosi javaslatban) vagy a hatóanyagnak megfelelő készítmény kiválasztására, és a NetDoktor kiegészíti a javaslati részt a szakorvosi javaslat adataival.
A szakorvosok részére pedig a már megszokott és egy új felületen is lehetőség van szakorvosi javaslatot feltölteni az EESZT rendszerébe, akár egy javaslatra több készítmény kiválasztásával is.
Amennyiben Önnek is szüksége lenne egy a napi feladatok ellátását hatékonyan támogató medikai szoftverre, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot!