Vények lekérdezése

Az EESZT kötelező használatának fokozatos bővítésével ma már (szinte) minden a beteg számára rendelt gyógyszer, készítmény és gyógyászati segédeszköz is lekérdezhető a központi adatbázisból.
Vények lekérdezése

Digitalizáció. Van kinek kedves, van kinek átok, de együtt kell élnünk vele. Az egészségügyi ellátórendszer átfogó digitalizációja 2017-ben kezdődött az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) bevezetésével. Sokan sokáig az EESZT-t az eRecepttel azonosították, pedig sokkal többet jelent ennél. Amikor 2019-ben berobbant a járvány, akkor még a digitalizáció megrögzött ellenzői is boldogan fogadták a felhőbe fellőtt vényeket.

Az eRecept bevezetése nem csak a betegek gyógyulását segíti, de az egészségügyi ellátó rendszer működését is átláthatóbbá teszi.

Az eRecept írás első körben csak a háziorvosi szolgálatok és a járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények számára volt kötelező. Tavaly azonban már a magán egészségügyi szolgáltatók számára is törvényi előírás az EESZT használata.

Ez év tavaszán pedig már a gyógyászati segédeszközök felírására is kiterjesztette a jogalkotó az elektronikus vény használatát. Ezzel (szinte) minden a beteg számára rendelt gyógyszer, készítmény és gyógyászati segédeszköz ugyan abba az adatbázisba kerül feltöltésre.

Felmérések szerint a 75 év felettiek átlagosan 4-5 társbetegséggel küzdenek. Ez akár 10-12 gyógyszer együttes szedését is jelentheti. Az érintettek különböző betegségeit, különböző kezelőorvosok gondozzák, akik nem feltétlenül konzultálnak egymással. Ezért korábban nehézkes volt az egyes gyógyszerek nem kívánt kölcsönhatásainak vagy az egyes hatóanyagok túladagolásának a kiszűrése.

Előfordulhatott, hogy még a betegek háziorvosa sem tudta, hogy a páciense miket szed. Az e-Recept bevezetése és kiterjesztése megoldást jelent erre a problémára is. A betegellátás során az orvos megtekintheti a betegnek a máshol felírt receptjeit is. Mi több, az EESZT-nek köszönhetően arra is fény derülhet, ha a páciens több orvosnál is felirat bizonyos készítményeket, vagy ha a várt állapotjavulás azért marad el, mert a beteg nem váltja ki az orvos által rendelt gyógyszereket.

Vények lekérdezése

A NetDoktor vénylekérési funkciója gyors, az eredmény pedig könnyen áttekinthető a felhasználó számára. A felhasználó megadhatja a lekérdezés típusát. A program lehetőséget ad rá, hogy a lekérdezés eredményeként csak az aktív státuszú receptek jelentjenek meg a listában. Vagyis csak azok, amik még nem lettek kiváltva. További lehetőség, hogy a felhasználó a teljese listát lekérje, illetve arra is, hogy csak az inaktív vényeket listázza.

Ide tartoznak:
  • a kiváltott
  • a visszavont (törölte a felíró orvosa)
  • a lejárt (90 napon túli)
  • a befoglalt (a patika lefoglalhatja azt a vényt, amire később ő fogja kiadni a felírt gyógyszert vagy készítményt, de még nem érkezett meg), és
  • a részlegesen kiadott.

A gyógyászati segédeszközök vényei külön is lekérdezhetők. Ez a lista mind az aktív, mind az inaktív vényeket tartalmazza.

Ahol a sor végén megjelenik a törlés lehetősége, azokat a vényeket tudja a felíró orvos törölni.

FONTOS: A lekérdezés megfelelő működésének feltétele, hogy a felhasználó már az ellátásnyitást megelőzően legyen bejelentkezve az EESZT-be.

Vények lekérdezése és az eGYSE

A 32/2021. (VII. 29.) EMMI rendelet módosította a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendeletet. A jogszabályi módosítás szerint, a beteg – a vényre történő felírással egyidejűleg – a vény hátoldalán írásban nyilatkozik arról, hogy a gyógyászati segédeszköz kihordási idején belül részére azonos rendeltetésű gyógyászati segédeszközt társadalombiztosítási támogatással nem váltottak ki. Az elektronikus vényen történő rendelés esetén a beteg a nyilatkozatot a betegdokumentáció részeként írásban teszi meg, melynek meglétét az orvos az EESZT-be történő felküldésnél egy pipa kitöltésével jelzi. A telemedicinális ellátás esetére vonatkozó szabályozás azonban még nem lett kidolgozva.

Az új eGYSE vények küldésénél máig nem tisztázott, hogy a nyilatkozat megléte, mint kötelező felküldendő elem, hogy kerülhetne aláírásra, ha telemedicina ellátás keretében rendel az orvos a páciensnek GYSE terméket. (Vagyis nincs jelen!) A tervezet rendelet szerint a felíró orvos felelősége lesz annak az ellenőrzése (is), hogy adott segédeszközt nem íratott-e fel máshol is az adott személy. Erre is az EESZT vénylekérő funkciója tud majd megoldást adni.

Amennyiben Önnek is szüksége lenne egy a napi feladatok ellátását hatékonyan támogató medikai szoftverre, vegye fel velünk a kapcsolatot!

További Blog

Váltson NetDoktorra!

Kérje kötelezettségmentes, ingyenes bemutatónkat.
Maximális támogatással!